Hogyan várjuk az Úr Jézus Krisztust?

Advent
rendszergazda szo, 2015/12/19 - 17:47

Advent, naptári időszakát tekintve a karácsony előtti (kb.) négy hét, ami mintegy bevezeti karácsony ünnepét. Az egyházak ezt a karácsony közeledtét, és az Úr Jézus második eljövetelét jelző időszakot nem egyforma hangsúllyal kezelik. Van ahol liturgikus egyházi események sorozatával töltik meg, míg máshol inkább az elmélkedésnek, a bekövetkező esemény előtti „csendnek” szenteleik e napokat.
Úgy gondolom, az előbbi és utóbbi ünneplésben egyaránt fontos ez a bizonyos „adventi csend.” Fontos a karácsonyi ünnepet tekintve is. Kellene, hogy ne nyugtalansággal, agyonfáradva, és a túlköltekezés okozta gondokkal érkezzünk a karácsonyi ünnepbe. Adventi elcsendesedésünkben, Urunk adhat bölcsességet. Az igazán fontos dolgok felismerését. Bölcsességet ügyeinkhez, dolgainkhoz. Tanácsolhatja ajándékozó terveinket. Mindezek birtokában hálaadással, az isteni üzenet, az Igével való táplálkozás vágyával érkezhetünk karácsonyba. E várakozást gazdagon megáldaná Urunk az ünnepi istentiszteletek alkalmaiban.
Az adventi időszaknak, hitéletünket, reménységünket tekintve jelentősebb üzenete is van.
E jelentősebb üzenetbe simul bele karácsony ünnepe is. Mindkét időszak prófétai, figyelmeztető, de egyben bátorító tanítása az Úr Jézus második eljöveteléről szól.
Fiatalságom idején történt. (Tapasztalatlanságom, a szabadegyházi közösségek hitelveiben való akkori járatlanságom is tehette..) Az Adventista egyház központjában, egy bibliaiskolai konzultáció szünetében mondtam egy éppen ott tartózkodó adventista testvérnek: „Ti is várjátok az Úr Jézus visszatérését, meg mi pünkösdiek is. E tekintetben bizonyára közel állunk egymáshoz.” Ő szigorúan rám nézett, és ezt mondta: „Nem biztos ez a közelség testvér, ugyanis nem mindegy hogyan várjuk az Úr Jézust!” Hát bizony ez igazság. Nem mindegy hogyan várjuk Őt!
Vajon mi pünkösdiek hogyan várjuk az Urat?
Advent bizony indít bennünket e kérdés feltételére.(Most e rövid, nem dogmatikai jellegű írásban, nem Közösségünk hitelvi álláspontját érinti e kérdés.) Csak úgy egyszerűen, nézve önmagunkat, lelkiségünket.. Csak úgy egyszerűen, önmagunknak is feltéve a kérdést és egyúttal válaszolni is rá. Válaszolni, de azzal a tudattal, felelősséggel, hogy Urunk előtt tesszük, az Ő mindent látó, vizsgáló, „tűzláng” szemei előtt. (Amit János látott: „..a hét arany gyertyatartó között hasonlót az Ember Fiához bokáig érő ruhába öltözve, és mellénél arany övvel körülövezve… és szemei olyanok, mint a tűzláng.” Jel. 1, 13-14.)
Jó lenne, ha az a bizonyos „adventi csend” megérintene bennünket. Ha ez érintés elfordítana a zajló, hangoskodó világ disszonáns hangjaitól. Legalább egy rövid időre.. Jó lenne, ha hallanánk valamit e csendben, mert van annak hangja.. Mert e csend eszköze lehet az Úrnak. Eljuttathatja hozzánk az üzenetet ha „van fülünk a hallásra.” Maivá teszi Urunk szavát: „Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jön el a ti Uratok.. Azért legyetek készek ti is!” És azután szól az Úr Jézus azokról, akik hűen és bölcsen várták vissza a ház urát. Akik nem csak magukkal voltak elfoglalva. Nem csak karrierjüket építgették. Nem csak önmagukat, családjukat igyekeztek előnyös helyzetbe juttatni. Szól azokról, akik a „ház népének” javán munkálkodtak. Akik elutasították a szolgatársak egységét fenyegető ellenségeskedést. E szó a „ma hallott” Ige szerinti cselekedetekre biztat bennünket, és távol tart a hamis reménységtől, miszerint „halogatja még az én Uram a hazajövetelt.” (Mt.24, 42-49.)
Érdemes e csendben megvizsgálni azt is, hogy a megsokasodott gonoszság nem hidegítette-e meg szeretetemet? („Mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül.” Mt. 24,12.) Érdemes, mert csak szeretetben lesz erős, és feddhetetlen szívünk a mi „Istenünk és Atyánk előtt, amikor eljön a mi Urunk, Jézus Krisztus..” (1.Tessz.3,12-13) Vajon Krisztus szeretetével ragaszkodok-e a gyülekezethez, az Ő népéhez? Tudnom kell: a gyülekezet a menyasszony. Az eljövő Krisztus, mint vőlegény, ezt a menyasszonyt emeli magához mennyei dicsőségébe. Vajon e szeretet megfelelően távol tart a világtól, és köt Krisztushoz, aki életét adta értem? Vajon mennyire kötelez engem az Úr szolgálatára? Annyira Krisztusból merített, a bűnösöket kereső Krisztusból, hogy én magam is az
embermentés igyekezetében élek? Bizony érdemes az advent adta lehetőségben szeretetemet is az Ige mérlegére tenni.
Ma még „híjával találtatni” nem tragédia, de fájdalmas gond lenne ez a hiány a Krisztus ítélőszéke előtt. Ma még hiányosságaink felismerésével, bűnbánattal leborulhatunk Megváltónk lábai elé. Ő az, aki ezután felemeli, magához emeli megtisztított, megigazított életünket. Érdemes a csend biztatásának engedni. Érdemes abban az Úr hangját meghallani, és az szerint cselekedni. Boldogabb, tisztább, építőbb lesz karácsonyi ünneplésünk, és több reménységgel, a felkészültség örömével várhatjuk az éjféli kiáltást: „Ímhol jő a vőlegény!”

Nagy Miklós lp.

Tartalmi kategóriák: 
Tags: